Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-08-30
 
Tomor
 
Humor
 
Archívum
 

HÍREK
HÍREK : Hálát adni annyi, mint köszönetet mondani …

Hálát adni annyi, mint köszönetet mondani …

Iglai Marianna hitoktató  2011.06.24. 19:48

2011. június 20-án közel 200 hittanos gyermek gyűlt össze Sajópálfalán a környékbeli egyházközségekből, hogy kifejezzék hálájukat az elmúlt iskolai esztendőben elért sikereikért.

 

Kinek így, kinek úgy sikerült teljesítenie … , de bátran merem állítani, hogy mindannyiunknak – gyermekeknek, hitoktatóknak, papoknak, szülőknek egyaránt – volt és van miért hálát adnunk a jó Istennek.

 

 

 

            A nap folyamán volt részünk közös imádságban, csapatmunkában, feledhetetlen szórakozásban és természetesen a lelki töltekezés mellett testi táplálékban is. A nap végéhez közeledvén meglátogatott bennünket Atanáz püspök atya, akivel közösen végezhettük a Paraklisz szertartását.

 

 

 

A nap zárása képen minden résztvevő gyermek jutalomban részesült a nap folyamán zajló játékos megpróbáltatásokért. Végül mindenki megfogalmazta saját szavaival, hogy miért is szeretne hálát adni és jelképesen „luftballon formájában” mindenki egyszerre fölküldhette a Mennyei Atyának.

 

 

A nyári szünetben a nyaralás közben se feledkezzünk meg az imádságról és a hálaadásról! Kellemes nyarat és hasznos időtöltést!

 

 
Ifjúság
 
Lelki oldal
 
A 2013-as év eseményei képekben

Elsőáldozás

Kirándulás Barkára

Bibliaóra 2013.05.29.

Koncert az Esély házban

Szeretet híd

Anyáknapja 2013.

Lelkigyakorlat Sajópálfalán

Szent György nagyvértanú ünnepe, búzaszentelés

Az első közös Bibliaóra

Leendő elsőáldozók 2013.

2013 szeptember 30. virrasztás

 
Képgaléria az elmúlt évekből
 
Oldalajánló
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG